Molnár Tamás Kutatóintézet

Oswald Spengler élete és filozófiája – beszélgetés Csejtei Dezsővel Basic sablon

Előadó: Pető Zoltán

Europe/Budapest
Földszint-49. Zrínyi Miklós terem/Ludovika Főépület (Ludovika Főépület)

Földszint-49. Zrínyi Miklós terem/Ludovika Főépület

Ludovika Főépület

Zrínyi terem
90
Mutasd a térképen
Leírás

Oswald Spengler élete, filozófiája, hatása Magyarországon

Pető Zoltán bevezető előadása, Csejtei Dezső a téma elismert kutatójának kérdezése (Pető Zoltán), beszélgetés, vita a Molnár Tamás Kutatóintézet kutatóinak részvételével.

Oswald Spengler a 20. század első felének egyik legjelentősebb német konzervatív történelemfilozófusa volt. Nagy műve, A nyugat alkonya majdnem pontosan egy évszázaddal ezelőtt, 1918-ban jelent meg, és a mai kor számára is fontos politikai és filozófiai mondanivalót fogalmaz meg. Spengler elsősorban a haladáseszme problematikus voltával, illetve a történelem mélyebb értelmével kapcsolatos kérdéseket feszeget. Habár a történelemfilozófus elemzései, radikális állásfoglalásai természetesen vitathatók – vitatták is saját korában éppúgy, mint ma – az általa megfogalmazott téziseket és eszméket legalábbis érdemes figyelembe venni, és a ma történészei és filozófusai számára is megfontolni. Spengler nagy műve, ahogyan Thomas Mann is kiemelte, nem pusztán jelentős történelemfilozófiai mű, hanem komoly szépirodalmi kvalitásokkal is rendelkezik. Szerb Antal, akire Spengler kultúra és történelemszemlélete mély hatással volt a német gondolkodó, a következő, szép szavakkal jellemezte Spengler munkásságát A Világirodalom története  című művében:

„Az irodalomtörténet számára Spengler nagyságához nem fér kétség. Nemcsak stílusának gyönyörű világosságáért (őt igazán nem lehet »ködös« németnek mondani!), nemcsak történetmegvilágító nagyszerű ötleteiért, hanem elsősorban azért is művészi érték, mert a történelem egészét műalkotássá formálta, tökéletes szerkezetű épületté alakította az emberiség múltját, azt tette, ami csak a legnagyobb művészeknek adatik meg: értelmet vitt az értelmetlenségbe.”

Program:

15.00- 15.30: Oswald Spengler élete és jelentősége – Pető Zoltán felvezetője 

15.30-16.30: Beszélgetés prof. Csejtei Dezső Spengler kutatóval (Pető Zoltán)

16:30-16:40: Szünet

16.40-17:30: Vita, kérdések a közönség részéről

A részvétel regisztrációhoz kötött és a védettségi igazolvány bemutatása kötelező.

Szervező

Pető Zoltán