LUDOVIKA FESZTIVÁL 2024-BEN IS
2024-ben május 09. és 11. között széles programkínálattal, hivatásrendi bemutatókkal, koncertekkel és Ludovika Szabadegyetemi előadásokkal várja az NKE az érdeklődőket a Ludovika Campuson. A három napon át tartó rendezvény programkínálata a hagyományokat követi: zene, tánc és a hivatásrendek bemutatói mellett újra érdekes előadásokkal, beszélgetésekkel várjuk a látogatókat május 9-én és 10-én.
Tisztelt Érdeklődők!
Szeretnénk Önöket értesíteni, hogy az előadásra való jelentkezés maximális regisztrációs számmal lezárult.
Megértésüket köszönjük:
Szervezők
Sztáray Péter - biztonságpolitikáért és energiabiztonságért felelős államtitkár, Külgazdasági és Külügyminisztérium
1993-ban szerzett jogi diplomát az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. 1993 és 1994 között a Bécsi Diplomáciai Akadémián folytatott tanulmányokat. 1993-tól NATO és Nyugat-Európa referensként dolgozott a Külügyminisztériumban, 1996 és 2000 között Magyarország NATO melletti állandó képviseletének beosztott diplomatájaként szolgált Brüsszelben. 2000-től a Külügyminisztériumban több vezető beosztást töltött be, egyebek mellett 2009-től egy éven át a Külügyminisztérium biztonságpolitikai igazgató posztját töltötte be főosztályvezetőként. 2010-től 2013-ig a helyettes államtitkárként a Külügyminisztérium politikai igazgatójává nevezték ki. 2013-tól öt éven át Magyarország NATO melletti állandó képviselőjeként szolgált Brüsszelben. 2018. június 23-tól a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős államtitkára.
Dr. Zachar Péter Krisztián - nemzetközi dékánhelyettes, NKE Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar
Az NKE Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Karának nemzetközi dékánhelyettese, valamint a Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia Tanszék tanszékvezető habilitált egyetemi docense 2019 óta. Ugyanebben az évben habilitál a Károli Gáspár Református Egyetem Történelemtudományi Doktori Iskolájában. 2006-ban PhD-fokozatot szerez az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, 1999-ben Történelem szakos középiskolai tanár; Német nyelv és irodalom szakos középiskolai tanár és Kulturális menedzser szakokon diplomázott az ELTE-n. Kutatási területe: 19-20. századi magyar és európai politikatörténet, nemzetközi kapcsolatok története, a magyar és európai kamarai autonómiák, hivatásrendiség és az egyház társadalmi tanítása.
Az előadás magyar nyelven zajlik!
Várunk szeretettel minden érdeklődőt!
Rendezvény és Program Iroda