Rendészeti Szakmai Műhelytalálkozó

Europe/Budapest
316. terem (Oktatási Központ)

316. terem

Oktatási Központ

1083 Budapest, Üllői út 82.
Leírás

A műhelytalálkozó platformot biztosít azon érdeklődők számára, akik a rendészettudományok területén végzik mindennapi tevékenységüket és nyitottak külső előadók szakmai előadásának  meghallgatására, ezzel is gazdagítva a tudományterületen szerzett információk tárházát.

A szakmai délutánon szerzett tapasztalatok, információk hasznosak lehetnek a tanórák során is, melyekkel bővíthetjük hallgatóink tudását az alábbi rendészeti témakörök tekintetében.

A rendezvény meghívott előadói Törteli Eszter az BRFK Bűnügyi Szervek Bűnügyi Technikai Osztály Központi Szemle- és Technikai Alosztályának szemlebizottság-vezetője és főnyomozója, akinek a „Helyszínek nyomában” című 60 perces előadását hallgathatjuk meg.

A délután második előadója Ránki Sára igazságügyi nyelvész, aki a „Bűnügyi nyelvészet a gyakorlatban” című 1 órás előadását mutatja be. A rendezvény nyitott minden olyan érdeklődő, oktató és hallgató előtt, aki bővíteni szeretné tudását az említett témakörök kapcsán.

    • 12:15 12:30
      Regisztráció 15m
    • 12:30 12:35
      Köszöntő 5m
    • 12:35 15:15
      Előadások
      • 12:35
        Helyszínek nyomában 1h
        Előadó: Törtlei, Eszter
      • 13:35
        Kávészünet 20m
      • 13:55
        Bűnügyi nyelvészet a gyakorlatban 1h
        Előadó: Ránki, Sára
      • 14:55
        Szakmai tapasztalatcsere 20m
    • 15:15 15:30
      Zárszó 15m