Biztonságpolitikai Szakkollégium

Az átalalkuló Közel-Kelet

Europe/Budapest
Leírás

Átalakuló Közel-Kelet

 

A  Biztonságpolitikai Szakkollégium Észak-Afrika és Közel-Kelet műhelyének a rendezésében kerül sor május 5. 18.00 órától az Átalakuló Közel-Kelet elnevezésre hallgató kerekasztal beszélgetésre.

A beszélgetés során N.Rózsa Erzsébet (NKE) és Egeresi Zoltán (NKE) fogják megvitatni a Közel-Kelet legfrissebb aktualitásait Hende Olivér (BSZK) moderálása mellett.

A beszélgetés fókuszában Török Köztársaság és az Iráni iszlám Köztársaság politikájának egy évtizedes alakulása fog állni. Ennek keretében előadóinak beszélni fognak a szíriai polgárháborúban megjelenő ellentétes török és iráni érdekekről. Az egyes arab államokhoz fűződő kapcsolataikról (kiemeleten foglalkozva Szaúd-Arábiával), valamint az Európai Unió és az Egyesült Államok irányában kifejtett politikájukról. A beszélgetés nyilvános, az előadás végén lehetőség lesz az előadók számára kérdéseket feltenni.

A rendezvény helyszíne: Online előadás - Microsoft Teams értekezlet formájában

A részvétel regisztrációhoz kötött és a résztvevők száma limitált.

Az előadáson való részvételhez szükséges linket a konferenciát megelőzően, e-mail-ben kapják meg a regisztráltak.

Az előadás a kollégiumi pontszerzésbe beszámítható esemény.

Amennyiben a konferencia felkeltette érdeklődését szeretettel várjuk eseményünkön!