Kedves Érdeklődők! Kedves Hallgatótársaink!
🔴 A Magyary Zoltán Szakkollégium idei évi harmadik nyílt eseményének meghívott vendége: Kövér László, Országgyűlési Elnök.
🔴 A rendezvény célja az egyetem hallgatói, polgárai számára ismeretek átadása Magyarország Országgyűlésének történetével, felépítésével, működésével és helyzetével kapcsolatos témakörökről, úgy, hogy ezeket az információkat gyakorlatias módon egy tapasztalt és az országban talán a legjobban hozzáértő szakembertől, a Magyar Országgyűlés Elnökétől kapják meg. Betekintést szeretnénk nyújtani az Országgyűlés múltjába, jelenébe, illetve jövőjébe és az ezekkel kapcsolatos aktuális kérdésekre kívánjuk megtalálni a válaszokat. Célunk, hogy az előadás után a résztvevők naprakészek legyenek ebben az aspektusban Magyarország helyzetével.
🔴 A beszélgetés végén kérdéseidet is felteheted!
Az esemény regisztrációhoz kötött és nem sajtónyilvános!
Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt! 😁
Magyary Zoltán Szakkollégium