Előadó
Leírás
Légijárművek nukleáris energiával történő meghajtása először 1946-ban merült fel komolyabban (NEPA). A hajtómű kialakítására több elvi lehetőséget is vizsgáltak. Ezeket két csoportra lehet osztzani. Környezetvédelmi szempontból a zárt hűtőkört tartalmazó közvetett ciklusú hajtómű a legkedvezősbb. Megvalósíthatóság szempontjából ezeknél sokkal kedvezőbb a közvetlen ciklusú változatok, amelyekben a levegő átáramlik az aktív zónán. Ezek a sugárhajtóművek kialakításuknak köszönhetően radioaktív anyagokat bocsájtanak ki a működésük során. A hidegháború idején az összes olyan hajtúmű, amelynek a fejlesztése eljutott a kísérleti fázisig, közvetlen ciklusú volt. Ennek köszönhetően a projekteket folyamatosan aggodalmak övezték, amelyek jelentős mértékben hozzájárultak, hogy végül egyik sem valósult meg.
Az első olyan projekt, amely eljutott a repülési próbákig, az orosz nukleáris hajtású robotrepülőgép, a Burevesztnyik. Az első repülési tesztre 2016-ban került sor, amit további tesztek követtek. A mai napig legalább 14 indítás történt, ám ezek legfeljebb részlegesen tekinthetők sikeresnek. A legjobb eredményt a 2025. október 21-én végrehajtott teszt hozta, amikor is 15 órán át működött a hajtómű, miközben a jármű 14000 km-t tett meg.
Az előadásban áttekintjük a nukleáris hajtóművek lehetséges kialakításait, és a korábbi projekteket. Ezek tükrében megvizsgáljuk, a Burevesztnyik hajtóművének lehetséges kialakításait, és megbecsüljük az általa okozott nukleáris szennyezés nagyságát. A hajtómű valószínűsíthető jellemzői alapján következtetéseket vonunk le a lehetséges alkalmazásával kapcsolatban.