Európa Stratégia Kutatóintézet

EUSTRAT kurzus V. Az Európa Tanács és a közelgő magyar soros elnökség prioritásai

Europe/Budapest
Leírás

Az Európa Tanács létrehozása óta az európai színtér egyik legjelentősebb nemzetközi, illetve vezető emberi jogi szervezete. A Tanács legfőbb döntéshozó testülete a Miniszteri Bizottság, melynek elnökségét félévente változó rotációs rendszerben az Európa Tanács 47 tagállamának egyike tölti be. A soros elnökséget Magyarország – 1990-ben megvalósult csatlakozása óta másodszor - 2021 májusa és novembere között látja el, mely rendkívüli lehetőséget biztosít hazánknak arra, hogy a figyelmet bizonyos, az ország számára is fontos területekre, politikákra irányítsa. Az előadás célja az Európa Tanács megalakulásának, felépítésének és munkájának általános bemutatása, ezt követően pedig a közelgő magyar elnökség előkészületeinek ismertetése és a magyar elnökségi prioritások, célkitűzések összefoglalása. 

Előadó: Varga Csilla, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztos Kabinetének munkatársa, a Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Multidiszciplináris Doktori Iskolájának doktorjelöltje.

Időpont: 2021. 04. 30. 15.00-16.30

A kurzushoz csatlakozni a regisztrációt megerősítő emailt tartalmazó teams linken keresztül lehetséges.