A Haza Szolgálatában 2019// In Service of the Nation Conference

Europe/Budapest
Oktatási Központ/Földszint-Aula (Oktatási Központ)

Oktatási Központ/Földszint-Aula

Oktatási Központ

1083 Budapest, Üllői út 82.
250
Mutasd a térképen
Leírás

>>>scroll down for English<<<

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Doktorandusz Önkormányzata örömmel értesíti a doktoranduszokat és graduális hallgatókat, hogy 2019. november 22-én ismét megrendezi az immár hagyománnyá vált

A Haza Szolgálatában

elnevezésű doktorandusz konferenciát

a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat részeként.

A konferencia elsődlegesen az államtudományokkal és a közszolgálattal összefüggő doktoranduszi kutatások bemutatására hivatott, de bármely – a területtel foglalkozó – kutató munkájának ismertetésére lehetőség van, magyar és angol nyelven egyaránt.

A rendezvény szervezésében közreműködik:

  • a Rendészeti Doktoranduszok Országos Egyesülete,
  • a Doktoranduszok Országos Szövetségének Rendészettudományi Osztálya,
  • a Doktoranduszok Országos Szövetségének Hadtudományi Osztálya,
  • a Doktoranduszok Országos Szövetségének Közigazgatás-tudományi Osztálya,
  • a Magyar Hadtudományi Társaság Kápolnai Pauer István Ifjúsági Klubja.

Információ az előadók számára:

Előadások időtartama: 15 perc

A jelentkezéshez szükséges egy, nyelvenként maximum 600 karakteres (szóközökkel) absztrakt benyújtása (magyar és angol nyelven), melyet a regisztrációs felületen keresztül lehet beküldeni. Az absztraktok beérkezési határidje: 2019. november 15. 12:00.

A kérdéseket elektronikus úton a hazaszolgalataban2019@gmail.com e-mail címre várjuk.

A kiírásban szereplő határidő után érkező absztraktokat a szervezőknek nem áll módjukban befogadni!

Fontos határidők:
Az abssztraktok beküldési határideje:
2019. November 15, 12:00
Konferencia napja:
2019. November 22.

Helyszín:
Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Oktatási Központ
Üllői út 82. 1083 Budapest

Tervezett szekciók:
• Biztonsági tanulmányok, hadtudomány
• Gazdaság- és szervezéstudományok
• Közigazgatás- és jogtudomány
• Katonai műszaki tudományok
• Rendészettudomány és katasztrófavédelem
• NATO 70
• Graduális szekció
• International section

---------------------------------------------------------------------------------------------

In Service of the Nation 2019

The Doctorates’ Council of the National University of Public Service is pleased to inform the Ph.D. and graduate students that on 22nd of November as part of our traditions we will organize the so-called

In Service of the Nation Ph.D. conference in the frame of the Hungarian Science Celebration.

The conference primarily aims to present scientific researches of Ph.D. candidates connected to state and public services but it also gives floor for any researches presented in Hungarian or in English.
Studies related to the presentations are planned to be published in electronic form in a peer-reviewed conference issue.

Contributors:
• National Association of PhD students in law enforcementAssociation of Hungarian Ph.D. and DLA Students, Department of Law-Enforcement
• Association of Hungarian Ph.D. and DLA Students, Department of Military Sciences
• Association of Hungarian Ph.D. and DLA Students, Department of Public Administration
• Hungarian Military Science Society Kápolnai Pauer István Youth Club

Information for performers:
Length of the presentations: 15 minutes

For registration, you must complete the enclosed registration link and attach an abstract (in English or in Hungarian) with a maximum 600 characters (with spaces) according to the sample you can find below.

We are waiting for your questions in case of need on the following email: hazaszolgalataban2019@gmail.com

Date of Conference:
November 22, 2019.
Venue:
National University of Public Service, Educational Building
Üllői út 82. 1083 Budapest

Registration and deadline for abstracts:
November 15, 2019. 12.00


Planned sections:
• Security Studies, Military Sciences
• Public Administration and Legal Studies
• Law-Enforcement and Disaster management
• Economy and Management Science
• Military Engineering
• NATO 70

Szervező

Dovák Dorka

    • 8:30
      Regisztráció, fogadás / Registration and Welcome reception Oktatási Központ/Földszint-Aula

      Oktatási Központ/Földszint-Aula

      Oktatási Központ

      1083 Budapest, Üllői út 82.
      250
      Mutasd a térképen
    • 1
      Megnyitó / Opening ceremony Oktatási Központ/Földszint-Aula

      Oktatási Központ/Földszint-Aula

      Oktatási Központ

      1083 Budapest, Üllői út 82.
      250
      Mutasd a térképen
      Előadók: Dr Padányi, József, Pató, Viktória Lilla
    • Biztonságpolitika és Hadtudományok: I/B. Panel O-415

      O-415

      Oktatási Központ

      1083 Budapest, Üllői út 82.
      Szekcióelnök: Szenes, Zoltán
      • 2
        A tömeges sérültellátásra vonatkozó NATO elvárások

        A NATO 7 nemzeti ellenálló-képességre vonatkozó alapkövetelményei közül a hatodik az egészségügyre, a tömeges sérültek ellátási képességeire vonatkozik. A vonatkozó NATO dokumentumok alapján a tagállamoknak képesnek kell lenniük egy 1000 fő sérülttel járó esemény kezelésére. Az előadásban bemutatásra kerül a NATO elvárás, az ezt ellenőrizni, validálni hivatott ellenőrzési rendszer. A vonatkozó szakirodalom, jogszabályi, szabályzói környezeten keresztül bemutatásra kerül az elvárások megfelelését biztosítani hivatott (civil) egészségügyi, illetve a meglévő civil-katonai együttműködési rendszer.

        Előadó: Gábor, Csehi
      • 3
        Történelmi adósság? (Észak-) Macedónia NATO-tagsága

        TÖRTÉNELMI ADÓSSÁG? (ÉSZAK-) MACEDÓNIA NATO-TAGSÁGA

        Előadásomban röviden áttekintem az észak-macedón NATO-csatlakozás folyamatát és kitérek arra is, hogy a NATO-ba való belépés hogyan segítheti elő az ország további demokratizálódását, a Nyugat-Balkán stabilizációját, illetve hogyan illeszkedik a szövetség tágabb stratégiai céljaihoz.

        Előadó: Harangozó, Dániel
      • 4
        Recipiensből donor: Magyarország nemzetközi fejlesztési tevékenysége

        Előadásomban a magyar nemzetközi fejlesztési politika fejlődését szeretném bemutatni, különös tekintettel a 2014 és 2019 közötti szakaszra. Kutatásom fő kérdése, hogy milyen mértékben illeszkednek az ország segélyezési irányelvei a nemzet külpolitikai és biztonságpolitikai érdekeihez. Bár Magyarország még messze van a GNI 0,7 %-os fejlesztési teljesítménytől, az elmúlt évben látványosan megduplázta segélyezésre fordított forrásait. Előadásom során bemutatásra kerülnek a növekedés mögött álló okok. Célom, hogy megismertessem a hallgatósággal ezt a feltörekvő, de kevésbé fókuszban álló területet

        Előadó: Szászi, Ivett (NKE)
      • 5
        „Germany first” – Az AfD kül- és biztonságpolitikai programja

        Az Alternatíva Németországért a 2017-es szövetségi választások eredményeként a harmadik legerősebb politikai erő lett a német Bundestagban, ezáltal egyre nagyobb hatással van a közvéleményre és a politikai döntéshozatalra, így a német kül- és biztonságpolitikai irányokra is. Számos elemzés született már a párt előretörésének okairól, azonban kül- és biztonságpolitikai programját a hazai és nemzetközi szakirodalom alig tárgyalta. Az elemzés célja, hogy megvizsgálja, mennyiben jelent alternatívát az AfD programja, illetve, hogy milyen hatással lehet a német kül- és biztonságpolitikára.

        Előadó: Speck, Gyula
      • 6
        Deepfake: valóság vagy illúzió?

        A deepfake, ahogyan a nevéből is ered, egy olyan deep learningen (mély tanuláson) alapuló technológia, aminek segítségével lehetséges úgy manipulálni videó-, kép- és hangfelvételeket, hogy az azokon szereplő személyek azt mondják vagy tegyék, amiket sohasem mondtak vagy tettek. Az előadásom során szeretném megmutatni azt, hogy a mai környezet hogyan ad lehetőséget arra, hogy a deepfake veszélyes fegyverré váljon.

        Előadó: Bereczky, Nikolett
      • 7
        NATO szakaszos előretolt jelenlét
        Előadó: Kozma, Klementina (Amerika Tanulmányok Kutatóintézet)
      • 8
        Az ellenálló képesség szerepe a konfliktustranszformációban
        Előadó: Novak-Varro, Virag (NKE - DÖK)
    • Gazdaság- és szervezéstudományok & Közigazgatás- és jogtudomány: I. Panel O-409

      O-409

      Oktatási Központ

      1083 Budapest, Üllői út 82.
      Szekcióelnök: Dr Hauber, György
      • 9
        Kihívások és válaszok a magyar népegészségügy fenntarthatóságában – a magyar kórházak vagyonkezelésének és eladósodottságának hatásai

        A tanulmány elemzi a magyar egészségügy intézményei, kiemelten a kórházak működésére és gazdálkodására vonatkozó politikai-, jogi és gazdasági környezetet meghatározó szabályozási rendszert. Középpontba helyezzük a szemléletbeli változást, annak hatásait, amely a 2010. évi kormányváltás és az alkotmányozás által az állami vagyonnal való gazdálkodást és az ellátórendszer működtetését új alapokra helyezték. Tanulmányunk fókuszában a magyar egészségügy átalakulási folyamatai állnak, emellett hangsúlyozzuk a magyar népegészségügy védelmét, fenntarthatóságának jövőbeli biztosításának feltárását.

        Előadó: Dr Cseh, Balázs (Nemzeti Közszolgálati Egyetem)
      • 10
        A Kelet-afrikai Közösség kereskedelmének szerkezete - együttműködési lehetőségek

        Lásd csatolt fájlban.

        Előadó: Kis, Katalin
      • 11
        Magyarország történelmi betagolódása a kétpólusú Európa gazdasági-hatalmi erőterébe

        Hazánk térbeli elhelyezkedésénél fogva történelme nagy részében a kelet és nyugat határán, két eltérő kultúra, vallás, társadalmi-gazdasági berendezkedés és két erős hatalmi centrum – a nyugati és a (dél)keleti – ütközőzónájában áll. Az ország a Kárpátok gyűrűjének földrajzi akadályt jelentő védelmét kihasználva és a két európai hatalmi erőtér között magát jól pozicionálva, a geopolitikai erőforrásait kiaknázva meg tudta védeni függetlenségét és identitását. Ennek köszönhetően több mint ezer évig fenn tudott maradni egy olyan régióban, ahol a más államok csak néhány évszázadig maradtak fenn.

        Előadó: Úr Szabó, Zoltán Tamás (PTE TTK Földtudományok Doktori Iskola )
      • 12
        Az Európai Bankunió egységes szanálási mechanizmusa

        Az Európai Bankunió egyik mechanizmusa az egységes szanálási mechanizmus (Single Resolution Mechanism - SRM). Területi hatálya az uniós tagsághoz kötődik. Célja a csődközeli helyzetbe került bankok rendezett módon történő szanálása, amely minimális terhet ró az adófizetőkre és a reálgazdaságra. Végrehajtásában legfontosabb szerepe az Európai Központi Banknak, az Egységes Szanálási Testületnek, és a nemzeti szanálási hatóságoknak van. Az eddigi tapasztalatok szerint a mechanizmus aránylag jól működik (pl. ABLV Bank Latvia esete), ugyanakkor működése kérdéseket is felvet (pl. Veneto-paradoxon).

        Előadó: dr. Teleki, Bálint
      • 13
        Eredményesség, gazdaságosság és hatékonyság a közigazgatásban

        A közigazgatás teljesítménymenedzsment fejlődésére ugyan úgy hatott a vezetéstudomány klasszikus iskolája és az igazgatástudomány, az egyéni teljesítményértékelés az emberierőforrás-menedzsment rendszerek fejlődése, mint a menedzsmentkontroll, a minőségmenedzsment, vagy az állami teljesítmény-költségvetési technikái alakulása. Továbbá figyelembe kell venni az államformák, a közpolitikák változását, hiszen ezek min jelentős hatást gyakoroltak a közszférabeli teljesítményértékelő rendszerekre, s ez által a gazdaságosság, hatékonyság és eredményesség fogalmi kereteire.

        Előadó: Erdei-Derschner, Katalin (NKE-KDI)
      • 14
        A közvagyoni jelleg megítélése a hűtlen kezelés bűncselekményének elbírálása során

        Magyarország Alaptörvénye és vonatkozó jogszabályok rögzítik, hogy a közpénzekkel és a nemzeti vagyonnal felelős módon, hatékonyan, eredményesen és átláthatóan kell gazdálkodni. Ennek elsődleges oka, hogy a közpénzek és maga a nemzeti vagyon nem csak nevében, hanem ténylegesen is a nemzet, az államot alkotó egyes személyes vagyona. Az irányadó bírósági gyakorlat szerint a köztulajdonban álló gazdasági társaságok vagyona nemzeti vagyonnak minősül, tekintettel arra, hogy azt az állam vagy egy helyi önkormányzat a saját forrásaiból ruházta át a gazdálkodó szervezetre.

        Előadó: Dr Lehoczki, Zóra Zsófia
      • 15
        Az NKFIH által koordinált hazai startup inkubátor projektek elemzése 2017-2019

        A 21. század tudás vagy tanulás alapú társadalmában és gazdaságában új típusú kihívásokkal és változássokkal kell szembenéznünk. Az innováció szerepe erősödik, ezzel egyidőben az egyes K+F+I ökoszisztémákban az állam szerepe is változhat. Már nem csak facilitátorként léphet fel, de iránymutató, vizionáris szerepe is megjelenik a gazdasági növekedés érdekében. Az egyik eszköz, amivel élhet, mint aktor, az a különböző üzleti inkubátor programok támogatása, kutatásom ezért a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal üzleti inkubációval összefüggő projektjeit elemzi 2017-től napjainkig.

        Előadó: Szakos, Judit
    • Graduális szekció: I. Panel O-415

      O-415

      Oktatási Központ

      1083 Budapest, Üllői út 82.
      Szekcióelnök: Dr Tóth, András
      • 16
        A jövőnk háborúi: Kibertámadások

        Az előadás tárgya a jövőbeli kiberhadviselés bemutatása egy, kiemelt eseten keresztül. A NotPetya ransomware 2017-ben először ukrajnai állami elektromosműveket támadta meg, majd egy globális kibertámadás-sorozattá dagadt. Érintetté vált az ügyben Németország, Nagy Britannia, Hollandia és még sokan mások világszerte. Ez az újtípusú hadviselés lehet eddigi történelmünk legveszélyesebb, legkevésbé ismert és a legnagyobb méretű önpusztításunk.

        Előadó: Tyetyák, Áron
      • 17
        A 21-ik század fegyvere

        Az először 2010-ben felfedezett, Stuxnet féreg vírus egy rejtélyes puzzle-ként íródott be a történelemben. A hatalmas részletességgel kidolgozottságától eltekintve, nagyobb kérdés volt a vírusnak a célja. Ralph Langner és csapata segítette feltörni a kódot, hogy létrehozásának céljára rájöjjenek.

        Előadó: Úr Baglyos, Sándor
      • 18
        A kiberbiztonság leggyengébb láncszemei

        A XXI. században az információs társadalom kialakulásának, és a technológia rohamos fejlődésének köszönhetően napjainkban a kiberteret, az úgynevezett "negyedik hadszínteret" tekinthetjük az egyik legjelentősebb biztonsági kockázatnak. A kockázat csökkentésének egyik legkifizetődőbb módja az emberek felkészítése az új kihívásokra, hisz a támadók legkedveltebb célpontjai is ebben a csoportban találhatók. Az előadás a humán támadásokat, a védekezési lehetőségeket, és a témával kapcsolatos -civilek és szakemberek körében elvégzett- empirikus kutatások eredményeit tartalmazza.

        Előadó: Dub, Máté (NKE-ÁNTK)
      • 19
        Az Oroszországi Föderáció és az Amerikai Egyesült Államok kiberstratégiája

        A kibertér fontos szerepet tölt be a mindennapi életben, továbbá szerves része a világon megjelenő legtöbb konfliktusnak is. Ezen kutatás célja az Amerikai Egyesült Államok és az Oroszországi Föderáció kiberstratégiájának bemutatása, a tervezetek összehasonlításán keresztül. Elemzésre kerülnek az elérhető eszközök, személyi állomány, a célok és a megvalósításra szánt időintervallum. A előadáson sorra lesz véve ezen stratégiák jelentősége, hogy milyen veszélyekkel, kockázatokkal jár a kibervédelem hiánya, az ebben rejlő veszélyek feltérképezése, valamint ezen támadások ellen való felkészülés.

        Előadó: Bokodi, László (Nemzeti Közszolgálati Egyetem)
      • 20
        A kis- és középvállalkozások fenyegetettsége a kibertérben

        Hatalmas kitettség, óriási károk, érzékeny információk és nemtörődömség. Röviden így lehetne jellemezni a hazai kis és középvállalkozások kibertérhez való viszonyát. A közel 2 millió főt foglalkoztató KKV-k folyamatosan növekvő számai és bevételei ellenére is nagyon keveset invesztál az incidensek megelőzésére és még kevesebb vizsgálja ki őket. Vajon következhet be paradigma váltás egy cégnél anélkül, hogy akár több milliós károkat szenvedne el? Mit lehet kezdeni a fennálló bizalomhiánnyal,ami feltáratlan problémák sokaságához vezet? A küzdelem az IT biztonsági szakemberekért szoros...

        Előadó: Jáger, Áron (Nemzetbiztonsági Szakkollégium)
      • 21
        A mesterséges intelligenciáról alkotott vélemények alakulása a Mesterséges Intelligencia Koalíció megalakulása óta

        A konferenciaelőadás célja bemutatni a társadalom véleményének, érzéseinek alakulását a mesterséges intelligenciával kapcsolatban, összehasonlítva a Mesterséges Intelligencia Koalíció megalakulása előtti és utáni időszakot. Az előadás a szentimentanalízisre, valamint közösségi média elemzésre támaszkodva foglalja össze az eddigi eredményeket. A vizsgálat alapját egyrészt a SentiOne szoftver adja, másrészt pedig a Fanpage Karma, mely segítségével elemzésre került a megalakult oldal aktivitása, népszerűsége.
        Kulcsszavak: mesterséges intelligencia, szentimentanalízis, közösségi média elemzés

        Előadó: Hankó, Viktória (Nemzeti Közszolgálati Egyetem (BA hallgató))
      • 22
        Távoli Reverse TCP Payload használata nyílt forrású eszközök segítségével

        Napjainkban számtalan eszköz, rendszer van kitéve fenyegetés számára. A probléma forrása az, hogy az ilyen módszerekkel egyszerű módon tudnak akár nem publikus adatokhoz is hozzáférni, valamint felhasználni azokat. Jelen előadás célja, hogy egy elvégzett szimuláció eredményei nyomán rámutasson az ilyen jellegű folyamatok lezajlására és kiváltó okaira. Ezáltal növelni szeretném az emberek biztonságtudatosságát. Kutatásom alapját a releváns nemzetközi szakirodalom feldolgozása jelenti, valamint saját magam által elvégzett Reverse TCP Payload használata nyílt forrású eszközök felhasználásával.

        Előadó: Miklós, Martin
      • 23
        Hogyan védjük meg gyermekeinket, miközben felnőttként is bármikor áldozatokká válhatunk?

        A digitalizáció nyújtotta lehetőségeket nem mindegy, hogy a társadalom használja ki, avagy az online világ rejtett oldala hálózza be az emberiséget. A helytelen felhasználást vizsgálva megállapítható, hogy elsősorban a tájékozatlanság áll ennek hátterében. A középpontban a fiatal generáció, akik számtalan veszélynek (megtévesztés, adatlopás) vannak kitéve. Célom az online kitettség megelőzése, kezelése. Témám hazai és külföldi szakirodalmak, desk research révén került feldolgozásra. Láthatjuk a tudatosság növelésének eszközeit, módszereit a legnagyobb fenyegetettségek tükrében.

        Előadó: Szabó, Fruzsina
      • 24
        CYBERBULLYING - Az online bántalmazások vizsgálata Amerikában, kitekintéssel a hazai felfogásra

        A 21. század egyik legnagyobb felismerésének számít az, hogy a fiatalkorúakra odafigyeljen a világ. Manapság gyakran lehet használni a digitális gyerekcsősz kifejezést tekintve a tényt, hogy már az óvodában is birtokolják a gyerekek az elektronikus eszközöket tablet és okostelefon formájában. Vizsgálatom fókuszában jelenleg az a 7 és 17 év közötti korosztály szerepel. Fókuszom a bántalmazásra irányul, amely az online térben talált magának új platformot és öltött formát Cyberbullying néven. Ezt kívánom bemutatni, hogy mi a jelenség, mik a következményei ennek, és hogy mit lehet ez ellen tenni.

        Előadó: Kisasszony Kiss, Adrienn (NKE)
    • International section: I. Section O-108

      O-108

      Oktatási Központ

      1083 Budapest, Üllői út 82.
      Szekcióelnök: Balázs, Mártonffy
      • 25
        The challanges of introducing the new technolect of security technology into the curriculum
        Előadó: Kovács, Éva
      • 26
        Distributed Intelligence

        Military science enters a new era. An organic transformation of military engineering and IT is driven by a fundamental change, the Distributed Ledger Technology and Blockchain combined with Artificial Intelligence and computer vision. The potential uses of these technologies represent a multitude of military technical scientific challenges. The technology makes it possible to co-operate freely with cryptographic procedures on distributed networks without governmental control, but can also serve military and defense management objectives for more efficient services.

        Előadó: Úr Huszar, Viktor
      • 27
        2018 – Annus Mirabilis or Incremental Change for US Cyber Power? Assessing the Developments in the US Department of Defense’s Cyber Capabilities Brought on by the Latest Major Policy Changes
        Előadó: Devai, Dora
      • 28
        The Center of Gravity of Hybrid Warfare
        Előadó: Warikat, Faisal
      • 29
        Weapons of Mass Modernisation

        Yes, the nuclear arms race between the United States and the Soviet Union is over. However, the modernisation of nuclear weapons continues. Experts have started to use the “New Cold War” metaphor, and it’s gaining popularity over new nuclear doctrines and withdrawal treaties. Today, states are currently delivering thousands of warheads on bombers, modernising nuclear delivery systems, pursuing new ballistic missiles, deploying tactical nuclear weapons and violating denuclearisation commitments. The research shall analyse the new concept of the cold war by way of nuclear weapons modernisation.

        Előadó: Úr Kozan, Berk Can (National University of Public Service)
      • 30
        Post-conflict societies and environments in relation to contracting private military and security companies in support of enhancing social, economical and political stability

        Private military and security companies have a substantial role in the security environment of post-conflict situations by covering vital security needs. The availability of such services carry both opportunities and risks. Contracting PMSCs can effectively support reconstruction efforts, strengthen law and order and on the sly can represent foreign lobby power as well. When it comes to lengthened foreign policy than accountability, oversight, democratic control and transparency is at risk. Therefore these companies can enhance reconstruction and stability but also able to obstruct it.

        Előadó: Úrhölgy Palotai, Monika
      • 31
        Pros and Cons of implementing the BRI in Kazakhstan

        The "Belt and Road Initiative" is a great chance for Kazakhstan, it gives an opportunity to create a huge economic space from Asia to Europe. Berlin, Moscow, Nur-Sultan and Beijing will be the main points on this transcontinental line. Kazakh-Chinese projects need to be more openness to explain the socio-economic advantages. For successful implementation of the project, it is necessary to enlist the broad support of the population. Explain to them about the benefits and the number of new job positions. Meanwhile, remember about the environmental impact and do not become dependent on China.

        Előadó: Kisasszony Igibayeva, Madina
      • 32
        Hiding illegal contents on the net: is it possible or even necessary?

        The Darknet is not a commonly used or known part of the Internet. Its existence raises some questions for defenders of IT systems: are their systems protected against attacks from the Darknet? Is protection even necessary? How can they measure the amount of traffic from there? Can they detect whether a darknet server is working in their infrastucture? From another point of view: must illegal contents be published only on the Darknet only or could they published on the surface net on public servers instead? In my presentation I'll point to these questions and show the results of my research.

        Előadó: Koczka, Ferenc (Eszterházy Károly Egyetem)
    • Rendészettudomány és Katasztrófavédelem: I. Panel O-123

      O-123

      Oktatási Központ

      1083 Budapest, Üllői út 82.
      Szekcióelnök: Czenczer, Orsolya
      • 33
        Szabadlábon a börtönben, avagy a reintegrációs őrizet a gyakorlatban

        A reintegrációs őrizet jogintézménye újdonságnak tekinthető a magyar büntetés-végrehajtás történetében. A jogintézmény esetében kiemelt büntetőpolitikai cél a szabadságelvonások számának meghatározott feltételek teljesülése melletti csökkentése azzal a kitétellel, hogy közben ne romoljon az állampolgárok igazságszolgáltatásba vetett bizalma, általános biztonságérzete, illetve eredményesen segítsük a bűnelkövetők sikeres társadalmi reintegrációját.
        Előadásomban a reintegrációs őrizet törvényi megszületését,sikeres alkalmazását és a felmerült életszerű kihívások megvitatását helyezem előtérbe.

        Előadó: Bogotyán, Róbert
      • 34
        “Úgy erkölcsi, mint gazdászati tekintetben” - A fogvatartotti munkáltatás megjelenése a dualizmus korabeli országgyűlési dokumentumokban

        Melyek a fogvatartottak munkáltatása mögött meghúzódó főbb célkitűzések? A fogvatartotti munkáltatás céljaira, a különböző rabmunkáltatási rendszerek előnyeire és hátrányaira, az állam ezen rendszerek működtetéséhez és szabályozásához kapcsolódó feladataira, vagy épp a rabmunka szabad iparhoz való viszonyára vonatkozó dilemmák távolról sem számítanak újkeletűnek a büntetés-végrehajtás területéhez kapcsolódó szakmai és közéleti kérdések sorában. Előadásomban a kérdés magyarországi vonatkozásának egy adott szeletét tekintem át, mégpedig az a dualizmus korabeli országgyűlési dokumentumok tükrében

        Előadó: Kisasszony Ivanics, Zsófia (National University of Public Services, Doctoral School of Law Enforcement)
      • 35
        A Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ feladatrendszere, szerepe a rendőri állomány oktatásában, képzésében, továbbképzésében

        Fundamental tasks of the Police Education and Training Centre – matching the strength demand of the general policing organs within the police – providing the necessary number of personnel with the appropriate professional qualifications and competencies, implementing the professional preparation, education, training and further training of personnel already within the police, and performing all those administrational tasks that ensure the coordination of educational and training activities, as well as the operational readiness of the organs.

        Előadó: Klára, Pinczésné Kiss (Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ)
      • 36
        Generációk és vezetői attitűd a rendőrségen

        A rendőrség szervezetében az utánpótlástervezés során egyre újabb kihívásokkal kell szembenéznie a humán szakterületnek. Ennek hátterében a munkaerőpiac általános átalakulása áll, amely a generációs különbségek erősödésével jellemezhető leginkább. A generációk értékkonfliktusai olyan szervezeti választ sürgetnek, amely minden generáció számára elfogadható szervezeti értékeket nyújt. Az új generációk új megközelítést hoznak a vezetői attitűd területén is, az előadás ennek lehetőségeit és irányait hivatott vizsgálni.

        Előadó: Tőzsér, Erzsébet
      • 37
        Megküzdés kapcsolata a próbaidős rendőri munka során megélt stresszel, illetve egészségmagatartási szokásokkal

        Hazánkban az iskolarendszerű rendőrképzés sajátosságainak köszönhetően a képzés második évében két fronton kell helyt állniuk a fiatal próbaidős őrmestereknek: a gyakorlati munkában és tanulóként. Kutatásomban annak összefüggéseit vizsgálom, hogy hogyan küzdenek meg a képzésük során megtapasztalt munkahelyi stresszel, illetve hogy a megküzdési módjaik milyen kapcsolatban állnak egészségmagatartási szokásaikkal. Az eredmények alapján az érzelemközpontú megküzdési stratégiák mentén mutatkozik kapcsolat, így mindenképpen érdemes további vizsgálatokat folytatni a kérdéskörben.

        Előadó: Borbély, Zsuzsanna (Repülőtéri Rendőr Igazgatóság; Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Doktori Iskola)
      • 38
        Szexuális erőszakból emberölés: a határok átlépése

        Kutatásom célja annak megállapítása, hogy mely jellemzők választják el egymástól az emberöléssel végződő szexuális bűncselekményeket azoktól, amelyek nem végződtek a sértett életének kioltásával. A kutatást az Egységes Nyomozóhatósági és Ügyészségi Bűnügyi Statisztikai Rendszer adatainak felhasználásával végzem. Arra vagyok kíváncsi, hogy e nyilvántartási rendszerben szereplő változók elemzése elegendő-e ahhoz, hogy a szexuális bűncselekmények két említett kategóriáját megkülönböztessük egymástól. Előadásomban e kutatás részeredményeit kívánom bemutatni.

        Előadó: Lohner, Klaudia
      • 39
        A Bv. törvény szerinti kártalanítási eljárás achilles-sarkai büntetőeljárás jogi szemszögből
        Előadó: Véger, Alexandra
      • 40
        A rendszerváltás előtti egyik NATO-kém tevékenysége hazánkban
        Előadó: Mezei, Jozsef (Polgári Nemzetbiztonsági Tanszék)
    • Biztonságpolitika és Hadtudományok: I/A. Panel O-412

      O-412

      Oktatási Központ

      1083 Budapest, Üllői út 82.
      Szekcióelnök: Kis-Benedek, József
      • 41
        Latin-Amerikai migráció Chilében

        A nemzetközi hírek gyakran szólnak az Európába vagy az Amerikai Egyesült Államokba irányuló migrációról, ám nagyon ritkán hallani a Latin-Amerikán belüli népességvándorlásról. Chilét azok választják, akik a régión belül szeretnének új hazát találni, ám az ország nem készült fel a bevándorlók számának az utóbbi években tapasztalt robbanásszerű növekedésére. A tanulmány fő célja a jelenlegi chilei tendenciák, a migrációval kapcsolatos kihívások, és a jövőbeli szcenáriók elemzése.
        Kulcsszavak: migráció, Latin-Amerika, Chile, statisztikák, jogszabályok

        Előadó: Thomázy, Gabriella (NKE HDI)
      • 42
        A migrációs válság egészségügyi vonatkozásai Szerbiában<<<

        A migrációegészségügy napjaink egyik legfontosabb biztonságpolitikai kérdése. A nemzetközi migráció során a menekülő emberek betegségeiket is magukkal hozták Európába, növelve a fertőző betegségek terjedésének esélyét. Szerbia esetében, a menekültek számos országon áthaladva érkeztek, az utazás heteket vett igénybe, ami alatt fizikai és pszichikai traumáknak, étkezési rendellenességeknek, dehidratációnak, hypothermiának, és fertőző betegségeknek voltak kitéve. A szakértők szerint a legfenyegetőbb fertőző betegségek a malária, a gyermekbénulás, a TBC, a hepatitisz és a MERS vírus lehet.

        Előadó: Korom, Mária
      • 43
        A nukleáris taktikai fegyverek olaszországi állomásoztatásának aktuális kérdései

        A hidegháború alatt az atomfegyverek befogadásában Róma a nemzetközi rang növelésének eszközét látta, amely lehetőséget biztosít a második világháború alatt megrendült nemzetközi bizalom helyreállítására, valamint biztosítja az Olasz Kommunista Párt ellenzékben tartását. Bár a hidegháború végével az atomfegyverek állomásoztatásának eredeti indokai eltűntek, Olaszország mégsem tesz aktív lépéseket a leszerelésükre: ez ugyanis a többi NATO tagállam közös akaratával való szembehelyezkedést jelentené, az olasz külpolitika számára oly fontos nemzetközi rangot veszélyeztetné.

        Előadó: Takács, Lili
      • 44
        Brazília nukleáris politikája Luiz Inácio Lula da Silva elnöksége alatt

        Lula da Silva elnökségének idején Brazília látványos gazdasági fejlődést mutatott, szociális programjának köszönhetően több millióan emelkedtek ki a mélyszegénységből. Az előbbieknek köszönhetően kétség kívül ő lett a dél-amerikai ország legnépszerűbb elnöke. Külpolitikájának egyik legfontosabb célja Brazília egyre növekvő nemzetközi jelentőségének erősítése volt, amihez a nukleáris politika is hozzájárult. Természetesen a külpolitikai érdekeken kívül elsősorban gazdasági szempontok vezérelték az elnököt az atomkutatások támogatásában, Lula ugyanis ebben gazdasági kitörési lehetőséget látott.

        Előadó: Füzesi, Kitti
      • 45
        Állatokkal támogatott robbanószerkezet felderítés

        A tanulmányban azon állatok képességeit és alkalmazási lehetőségeit mutatom be, melyek eredményesen alkalmazhatóak a robbanószerkezet felderítésben. Az utóbbi évtizedekben a biztonsági környezet jelentős változásának eredményeképpen megnövekedett és kiemelt fontosságúvá vált a robbanószerkezetek felderítésének igénye. Ez az igény számos új technikai eszköz és eljárásrend létrejöttét eredményezte. Annak ellenére, hogy e területen számos technikai eszköz jelent meg, a robbanóanyag-kereső állatok alkalmazása nem veszített fontosságából.

        Előadó: Szatai, Zsolt József (HDI)
      • 46
        Fegyveres támadás a Berni Magyar Nagykövetség ellen

        Az előadásom abstractját csatolmányként küldöm magyar és angol nyelven.

        Előadó: Úr Beke , József (Külgazdasági és Külügyminisztérium)
      • 47
        A magyar királyi honvédség kézitusa kiképzésének változásai 1868-tól a 1939-ig és relevanciái korunkban

        Előadásomban a magyar királyi honvédség kiképzésének egy szeletét mutatom be, mely a katonák kézitusa kiképzésére koncentrál, a honvédség 1868-as újjáalakításától a II. világháborúig. A tárgyalt időszakban a harcászat és a hadászat is igen komoly átalakuláson ment keresztül. Megvizsgálom, hogyan próbált megfelelni a kiképzés ezeknek a változásoknak és, hogy az alkalmazott módszerek szolgálhatnak-e zsinórmértékül korunk katonáinak kiképzése során a XXI. században.

        Előadó: Úr Varga, Imre
      • 48
        Pályakezdő tisztek
        Előadó: Sári, Szabolcs
    • 12:30
      Ebéd / Lunch Oktatási Központ/Földszint-Aula

      Oktatási Központ/Földszint-Aula

      Oktatási Központ

      1083 Budapest, Üllői út 82.
      250
      Mutasd a térképen
    • Biztonságpolitika és Hadtudományok: II. Panel O-412

      O-412

      Oktatási Központ

      1083 Budapest, Üllői út 82.
      Szekcióelnökök: Dr. Remek, Éva (NKE ÁNTK NBTT), Tálas, Péter (Stratégiai Védelmi Kutatóintézet)
      • 49
        A közel-keleti vallási különbségek biztonsági kihívásai Irakban

        A Közel-Keleten zajló konfliktusok helyi és regionális következményein kívül ezek hatása nemzetközi szinten is megmutatkozik. A térség a zsidóság, a kereszténység és az iszlám bölcsője, de ezek szembenállásának fő színtere is. A konfliktusok gyökerei évszázadokra visszanyúló vallási, kulturális, etnikai és földrajzi tényezők, miközben a jelenlegi feszültségekért inkább a külső beavatkozás a felelős, mely ezen említett tényezőket nem megfelelő módon tudta kezelni. A tanulmány célja az Irakban zajló folyamatok keresztényekre gyakorolt hatásának elemzése.

        Előadó: Szilágyi-Kiss, Hajnalka (Nemzeti Közszolgálati Egyetem)
      • 50
        A Srí lankai biztonságot veszélyeztető tényezők és a buddhizmus kapcsolatának vizsgálata

        A buddhizmus főként Ázsiában jelenlévő, Gautama Sziddhártha tanításán alapuló gondolati rendszer, mely három jól megkülönböztethető vallási formává alakult. A buddhizmus szerepe a politikai, társadalmiéletben számos régióban jelentős Ázsiában. Megfigyelhető, hogy egyes konfliktusoknak vallási dimenziói is vannak, még azon esetekben is, amikor etnikai vagy politikai célok mentén alakultak ki. Ahogy a konfliktusok elmélyülnek a vallást olyan mértékben a konfliktus részévé teszi, hogy már nem lehet a konfliktust a vallástól függetlenül elemezni.

        Előadó: Markovics, Milan Mor (NKE Hadtudományi Doktori Iskola)
      • 51
        Az ETA

        Csatolmányként

        Előadó: Kovács, Márk
      • 52
        "#Hadsereg" - Haderőszervezés a közösségi média segítségével

        Általános, ugyanakkor igaz klisé, hogy a tömegtájékoztatás és a médiafogyasztás megváltozott. Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) az elmúlt években komoly munkát fektetett abba, hogy a kor kihívásainak megfelelően átdimenzionálja kapcsolatát az izraeli társadalommal és egy jól felépített, PR szempontból hibátlan képet mutasson a világ közvéleménye felé. A start-up nemzet hadereje nem félt a social-media modern, innovatív eszközeitől és sikerrel alkalmazta azokat. Előadásomban az IDF példáján mutatom be egy professzionális tömegtájékoztatási rendszer kiépítését és elemeit a modern haderők esetében.

        Előadó: Rémai, Dániel
      • 53
        A Magyar Honvédség kríziskommunikációs feladatai

        AZ előadás célja a kríziskommunikáció egy speciális szegmensének, a Magyar Honvédség kommunikációjának bemutatása krízis, válság, katasztrófa esetén.

        Előadó: Duruczné Téglás, Dóra
      • 54
        Kritikus infrastruktúra védelem: a keresztény szent helyek védelme
        Előadó: Kliszek, Noémi
    • Gazdaság- és szervezéstudományok & Közigazgatás- és jogtudomány: II. Panel O-409

      O-409

      Oktatási Központ

      1083 Budapest, Üllői út 82.
      Szekcióelnök: Dr Szegedi, László
      • 55
        Magyar nagy- és középvárosok településarculati perspektívái 2019-ben

        Az előadás a településmarketing viszonylatában értelmezett városarculati szempontokat mutatja be a mai magyar nagy -és középvárosok adottságainak figyelembevételével. A diverz eszmetörténeti felfogások, marketing szisztémák leíró elemzése és összehasonlítása mellett, a magyar városhálózat sajátosságainak ismertetése, ok-okozati összefüggések feltárása is górcső alá kerül. A prezentáció, a kutatási eredményekből kapott helyzetképen túl rávilágít a jelenlegi jogszabályi környezet elméleti és gyakorlati működésének specifikumaira is.

        Előadó: Weninger, Sándor
      • 56
        A társasházak adatvédelme – avagy a társasházi adatvagyon

        A lakóközösségek gyakorlatában jogi és szervezeti kihívások egyaránt jelentkeznek. A kihívások folyamatos megoldás keresésre ösztönzik a résztvevőket. A lakóközösségeket érintő változások áttekintése fontos, mert a teljes népesség egyötöde lakóközösségek által fenntartott és üzemeltetett épületekben él. A trendek szerint a lakóközösségi épületüzemeltetés emelkedése várható. Az előadásomban megvizsgálom, hogy Magyarországon a társasházi adatkezelések vonatkozásában mi a jellemző adatvagyon. Rendszerezem a tipizálható adatvagyon elemeket a lakóközösségek által fenntartott épületek esetén.

        Előadó: Zoltán, Polgár (NKE - KDI)
      • 57
        Az e-bizonyítékgyűjtésre vonatkozó új uniós javaslat

        Az elmúlt években történt IKT fejlesztéseknek köszönhetően életünk egyre nagyobb része zajlik a kibertérben, és keletkezik belőle elektronikus adat. Az elmúlt években az Európai Unió felismerte, hogy hatalmas gazdasági és kényelmi előnyei mellett ez nagy kockázatot is jelent az állampolgárokra, mivel a bűnözők is hozzájuthatnak ezekhez az adatokhoz. Mintegy másfél évtizede zajlanak a próbálkozások, hogy a határokon átnyúló bizonyítékgyűjtést uniós szinten megreformálják. Vajon a tavalyi e-bizonyíték javaslatcsomag képes lesz megoldást nyújtani vagy újabb elhibázott próbálkozás csupán?

        Előadó: Dr Dornfeld, László (Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet)
      • 58
        Az albániai muszlimok története és az iszlám házassági joghoz való viszonyuk a nemzeti identitásuk tükrében

        Arra keresem a választ, hogy az albániai muszlimok az ország történeleme során betöltött szerepe milyen hatással lehetett a nemzeti identitásukra, a vallási életükre és az iszlám házassági joghoz való viszonyukra. A nyugat-európai muszlim közösségekkel szemben eddig nem volt arra igényük, hogy az iszlám családjog alkalmazására külön rendszert állítsanak fel. Ennek oka valószínűleg az ország kommunista múltjából következik, illetve az is hozzájárulhatott, hogy a tradicionális vallási felekezetek, vagyis a muszlimok, a római katolikusok és az ortodox keresztények között magas fokú a tolerancia.

        Előadó: Baranyi, Emese Zsuzsanna (SZTE ÁJTK Összehasonlító Jogi és Jogelméleti Intézet)
      • 59
        Büntetőjog mint ultima ratio a büntetőbírói gyakorlatban

        A büntetőjog mint ultima ratio, azaz mint végső eszköz a jogi felelősségrendszerben az alkotmányos büntetőjog követelményrendszerének részeként jelent meg a közösség elleni izgatás bűncselekmény alkotmányosságát a véleménynyilvánítás alapjoga tükrében vizsgáló 30/1992. (V.26.) ABh-ban.
        Több, mint száz büntetőper vizsgálata azt mutatja, hogy az ultima ratio hivatkozás leggyakrabban az ítéletek büntetéskiszabási részében az arányossággal összefüggésben tűnik fel, használata típusos az ún. véleménybűncselekmények elbírálásakor, jellemzően marginális jelleggel szolgálja a döntés legitimizációját.

        Előadó: Amberg, Erzsébet (NKE)
    • Graduális szekció: II. Panel O-415

      O-415

      Oktatási Központ

      1083 Budapest, Üllői út 82.
      Szekcióelnök: Dr Ördögh, Tibor
      • 60
        Erősebb ENSZ, jobb világ?

        A jövő nemzedékeinek megmentése a háború borzalmai elől. Ezzel a céllal jött létre az ENSZ. Habár az Alapokmányban a békefenntartás konkrétan nem szerepel, a szervezet kiemelkedő fontosságú tevékenységet végez eme területen, és a nemzetközi porondon lévő súlyából fakadóan a válságkezelés legfontosabb szereplője.
        Milyen kihívásokkal kell szembenéznie a szervezetnek? Milyen kasszából kerülnek finanszírozásra a robosztus missziók? Releváns-e a szervezet tevékenysége?

        Előadó: Kisasszony Érsek, Kitti
      • 61
        "Háborús gyerekek" - A spanyol polgárháború alatt külföldre menekült gyermekek

        A történelem során először fordult elő olyan rendkívüli nemzetközi összefogás, mint amilyen a spanyol polgárháború során veszélyeztetett helyzetbe kerülő gyermekek evakuálásakor történt.
        A mintegy 32.063 evakuált gyerekből a legtöbbet Franciaország fogadta be (17.489 fő),majd Belgium (5.130 fő),Anglia (4.435 fő), Szovjetunió (3.291 fő),Svájc (807 fő), Mexikó (456 fő).
        A „háborús gyerekek” azok a kiskorúak, akik egy háborús konfliktus keretei között élték a gyermekkorukat és közvetlenül megszenvedték annak következményeit, amely egész életükre rányomta a bélyegét.

        Előadók: Juhász, Enikő (Hallgató, Nemzeti Közszolgálati Egyetem), Szente-Varga, Mónika (Egyetemi docens, Nemzeti Közszolgálati Egyetem)
      • 62
        A Haynau-féle közigazgatás az 1849-50. évi Magyarországon, különös tekintettel a besúgóhálózat működésére

        Az 1848/49-es szabadságharcot az a rövid időszak követte, mely Haynau rémuralmaként tart nyilván a történelem. Az ostromállapot kihirdetése után a politikai hatalom a katonai parancsnokok kezébe került. Megkezdődött a forradalomban tevékenyen résztvevők felkutatása, valamint olyan rendeletek születtek, amelyek a "pártütő kormány" tevékenységei , és egy újabb forradalom kitörése ellen irányultak. Kutatásom célja ezen korszak feltárása, különös tekintettel arra, hogy miként történt a forradalomban résztvettek felkeresése, akár informális források által is.

        Előadó: Sivák, Veronika
      • 63
        A magyar katonai felderítés szerepe Magyarország NATO-csatlakozásában délszláv háborúk időszakában

        Előadásomban ismertetem a magyar katonai felderítés intézményrendszerét, jogszabályi hátterét, működési feltételeit ,feladatait a Varsói szerződés felbomlása előtt és után.Kitérek a munka jellegének megváltozott irányultságára, illetve ennek a helyzetnek az elméleti és gyakorlati megvalósulására.Megvizsgálom, hogy a délszláv háborús események milyen feladatok elé állították a felderítés szakembereit, illetve azt, hogy ezen tevékenységükkel miként járultak hozzá a NATO válságkezeléséhez amellett, hogy párhuzamosan folyt a felzárkóztató munka is a szövetséghez való csatlakozás elérése érdekében.

        Előadó: Barcza-Tóth, Tímea
      • 64
        Pedagógusok számítógépes ismeretei és internetezési szokásai

        Az IKT eszközök óriási hatással vannak egy ország gazdasági-társadalmi fejlettségére (Condie & Munro 2007; KSH 2012; Buda 2017). Kutatásunk Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egyes településein dolgozó pedagógusok IKT attitűdjét vizsgálja (N=331). Rétegzett mintavételt alkalmaztunk egy online kérdőív segítségével. Az előadásban a pedagógusok számítógépes ismereteit és internetezési szokásait vizsgáljuk. Az eredmények szerint a pedagógusok számítógépes ismereteit és internetezési szokásait leginkább a tanított tantárgy és a korcsoportok és az iskolatípus befolyásolja.

        Előadó: Barnucz, Nóra (NKE RTK Idegennyelvi és Szaknyelvi Lektorátus)
      • 65
        Nemzetközi kutatói kiválóság többdimenziós elemzése – az ERC pályázatok

        A nemzetközi tudományos közösségben egyre inkább előtérbe kerül a kutatói kiválóság és e szerinti teljesítményértékelés. Jelen előadás a European Research Council keretében nyertes politikatudományi pályázatok bemutatását célozza. Ez összhangban áll hazánk tudományfejlesztési prioritásaival, hiszen a „jó gyakorlatok” elemzésével láthatjuk, milyen területekre és eszközökre szükséges figyelnünk. Az elemzés empirikus statisztikai, és szekunder módszerekre egyaránt támaszkodik. Az első eredmények azt mutatják, hogy a nyertes pályázók egyfajta zárt európai elit kutatói közösséget formálnak.

        Előadó: Kisasszony Urbanovics, Anna (NKE ÁNTK)
    • International section: II. Section O-108

      O-108

      Oktatási Központ

      1083 Budapest, Üllői út 82.
      Szekcióelnök: Varga, András
      • 66
        Youth Participation in European Youth Policy Making Process
        Előadó: Pkhakadze, Tamar
      • 67
        Capabilities Development and the efforts for the European Union for a European Armament Cooperation

        Capabilities development is a very complex process, that involves interactions between industrial suppliers of goods and services with multiple government offices often trying to balance competing objectives. The big dilemma is: How governments acquire the equipment, goods, and services needed for their armed forces at a reasonable price, appropriate quality, and with a reasonable time frame? Yet the defense acquisition system is in perpetual state of reform, the fact is there is no evidence of improved acquisition outcomes. In this research R&D Defense acquisition system will be analysed.

        Előadó: Guajardo, Rodrigo (NKE HHk KMDI)
      • 68
        Good governance in urban marketing

        The present study will be helpful for introducing urban marketing in public service management in the national center of excellence for the research of public administration that meets the highest standards of the international scientific community. The role of environment in forming the urban Corporate Identity or Image of a city and how important is urban environment for the Foreign Direct Investment.

        Előadó: Kisasszony Cevallos, Stefany (NKE)
      • 69
        Sustainable Tourism as a Tool for Community Development

        Technological advancement, low-cost airlines, better incomes, uncontrolled demand and concentration of tourism in specific sites create new risks to sustainable tourism like crowding, stress on locals, pressure on infrastructure, loss of biodiversity, climate change, or damage to touristic and archaeological sites. Sustainability requires coordination of efforts of stakeholders like local communities, tourists, business, government organizations etc. To rethink their current practices, we need to address such challenges of growing tourism and its negative impact with innovative solutions.

        Előadó: Úrhölgy Aldiab, Maysaa (National University of Public Service (NKE))
      • 70
        Public officer to historian in 19th century

        In the end of 19th century, it was common and usual that politicians also assume the role of historians and mainly in the construction of a national history. One of these Brazilians was Pereira da Costa. He was state secretary and for 5 times deputy of Pernambuco state. Beyond his public functions he also published 192 historical works. This communication wants to discuss when the public man meets the historian and if is possible to nowadays, in the contemporary world, an ordinary man from the public service became a fruitful historian.

        Előadó: Úrhölgy Brandao Teixeira, Tassia Veronica (ELTE)
      • 71
        Science policy and constitutional changes in Hungary
        Előadó: Pato, Viktoria.Lilla (NKE - DÖK)
    • Rendészettudomány és Katasztrófavédelem: II. Panel O-123

      O-123

      Oktatási Központ

      1083 Budapest, Üllői út 82.
      Szekcióelnök: Nováky, Mónika
      • 72
        Halálos kimenetelű közúti balesetet okozó rendőr járművezetési alkalmasságának tapasztalatai

        Előadás címe: Halálos kimenetelű közúti balesetet okozó rendőr járművezetési alkalmasságának tapasztalatai

        Előadó: Juhász, Anikó
      • 73
        A téves automatikus tűzátjelző rendszerek okozta vonulások dilemmái

        A katasztrófavédelem folyamatosan szembesül az automatikus téves tűzátjelző rendszerek okozta téves riasztásokkal. Magyarországon nagy számban találhatóak olyan intézmények,amelyek rendelkeznek automatikus tűzátjelző rendszerrel, amely ha hőt érzékel, emberi beavatkozás nélkül riasztja a tűzoltóparancsnokságot, amely egységgel a helyszínre vonul. Sok esetben kiderül, hogy téves volt a riasztás. Ez több kérdést is felvet tekintettel a jogszabályi rendelkezésre, amely szerint annak kell megfizetnie a vonulás költségét, akinek a gondatlansága miatt a téves automatikus tűzátjelzés keletkezett.

        Előadók: Dr Polgár, Miklós, Brambauer, Zsolt
      • 74
        A hivatásos katasztrófavédelmi szervezet és a fenntarthatóság kapcsolatának értékelése (Evalutaion of the relationship between the professional disaster management and sustainability

        A hivatásos katasztrófavédelmi szervezet Magyarország biztonságáért felelős rendvédelmi szerv. Alaprendeltetését figyelembe véve, szükségesek olyan eszközök, felszerelések, működési feltételek alkalmazása, kialakítása, fenntartása, melyeknek vannak környezetet terhelő hatásai.
        A szerző jelen publikációjában kísérletet tesz annak bemutatására, hogy a fenntartható fejlődés érdekében a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság milyen fenntarthatósági szempontokat vesz figyelembe, illetve azokat hogyan érvényesítette, milyen tevékenységeket, intézkedéseket hozott eddig.

        Előadó: Teknos, Laszlo (NKE RTK Katasztrófavédelmi Intézet)
      • 75
        Az objektív túlterhelés megjelenése az irreguláris migráció rendészeti kezelésében

        magyar absztrakt

        Előadó: Éberhardt, Gábor (CSMRFK Kiszombor Határrendészti Kirendeltség)
      • 76
        Az adatbázisok értékelése kibertámadások megelőzésével, felismerésével kapcsolatban
        Előadó: Dr Gyaraki, Réka
    • 15:30
      Kávészünet / Coffee break Oktatási Központ/Földszint-Aula

      Oktatási Központ/Földszint-Aula

      Oktatási Központ

      1083 Budapest, Üllői út 82.
      250
      Mutasd a térképen
    • Biztonságpolitika és Hadtudományok: III. Panel O-412

      O-412

      Oktatási Központ

      1083 Budapest, Üllői út 82.
      Szekcióelnök: Dr Tálas, Péter (Stratégiai Védelmi Kutatóintézet)
      • 77
        Térképtől a geoinformációig

        A tervezés alapja azon térnek ismerete, ahol a művelet zajlik. Ez a tér egyre nő, a rendelkezésre álló idő rövidül – átalakul a geoinformációs támogatás, előtérbe kerül az adatok naprakészségének fontossága, adatbázisba rendezhetősége. A gyűjtendő információk köre kibővül, a módszerek fejlődnek; a NATO terminológiának megfelelően a geoinformáció része a meteorológia tudománya is, eltávolodva ezzel a Föld felszínétől. Az e tevékenység során alkalmazható geoinformációs értékelő-elemző rendszerek történő kialakításának lehetősége sok kérdést vet fel, a téma jelenleg is kutatásom tárgyát képezi.

        Előadó: Balog, Péter (MH Geoinformációs Szolgálat)
      • 78
        Az olajár befolyásolásának szerepe a geopolitikai küzdelmekben

        Amióta a világ nagyhatalmai mérhetetlen pusztításra képes nukleáris fegyverarzenál felett rendelkeznek, azóta a közöttük lévő geopolitikai küzdelmekből teljesen kiszorult a közvetlen katonai konfrontáció minden formája, így a hatalmi vetélkedés más formái kerültek előtérbe, mint például a gazdasági hadviselés, melynek egyik formája az olaj világpiaci árának befolyásolása. Kutatásaim során alátámasztást nyert, hogy elsősorban Szaúd-Arábia és az USA szokta alkalmazni ezt az eszközt geopolitikai ellenfeleikkel (pl.: Szovjetunió/Oroszország vagy Venezuela) szemben.

        Előadó: Úr Glofák, Péter (PTE - TTK - Földtudományok Doktori Iskola)
      • 79
        Magyarország földgázellátás-biztonságának gyakorlati kérdései

        Az EU földgázimportjának megoszlása területi sajátosságokat mutat, és elsősorban kelet-nyugat irányban meghatározott. Térségünk szükségleteit gyakorlatilag egy forrásból, az Oroszországi Föderációból fedezi. Régiónk földgázellátás-biztonságát szavatoló, 2009-ben megkötött orosz-ukrán tranzitszerződés ez év végén jár le. Újratárgyalása és a 2020-as évtől esetlegesen átrendeződő ellátási trendek nagyban befolyásolhatják Magyarország földgáz-ellátásbiztonságának helyzetét is. Az előzetes vizsgálat méri infrastruktúránk rugalmasságát és kiegészítéseket fogalmaz meg a jogszabályi megfelelésen túl.

        Előadó: Török, Virág
      • 80
        Önkéntes területvédelmi tartalékosok a haza szolgálatában

        A Magyar Honvédség 2017-ben indította útjára új önkéntes tartalékos szolgálati formáját a területvédelmi tartalékos szolgálatot. Előadásomban szeretném bemutatni azon okokat és összefüggéseket, amelyek az új tartalékos rendszer kialakulásához vezettek. Röviden elemezni az elmúlt két év tapasztalatait, és rávilágítani azon sarkalatos pontokra amelyek fontos szerepet játszhatnak a rendszer fejlesztésben. Milyen lehetőségek és innovációk állnak rendelkezésre amelyekkel még többek számára vonzóbbá lehet tenni ezen szolgálati formát.

        Előadó: Hegedüs, Norbert (MH 6.TVE 52.TVZ)
      • 81
        Az új típusú terrorizmus megjelenése Törökországban

        Sokáig, ha terrorista fenyegetésről beszéltünk Törökország vonatkozásában, azt a kurd szeparatisták, elsősorban a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szemszögéből lehetett vizsgálni. Az elmúlt években azonban egy új fenyegetés jelent meg, elsősorban a szíriai polgárháború következményeként. Az egyik legnagyobb biztonságpolitikai kihívás, mellyel Törökország szembenéz a Szíriában és Irakban harcoló dzsihádista csoportokhoz köthető. 2015 júliusában a török hatóságok nagyszabású terrorellenes műveletekbe kezdtek, melyek az ország területén tevékenykedő dzsihádista hálózatokat ellen is irányultak.

        Előadó: Úr Málnássy, András
      • 82
        Geopolitikai gondolkodás Törökországban

        Törökország évszázadokon keresztül Európa történelmének egyik meghatározója volt. A Török Köztársaság földrajzi helyzeténél fogva, az Oszmán Birodalomhoz hasonlóan a Keletet és a Nyugatot köti össze. Nem véletlen tehát, hogy a kis-ázsiai ország szerepét gyakran ábrázolják hídként a nemzetközi politikában. Ahmed Davutoğlu korábbi külügyminiszter új külpolitikai doktrínájában, a „Stratégiai mélység”-ben meghaladta a korábban az országnak tulajdonított hídszerepet, és Törökország érdekérvényesítésének fő irányaiként határozta meg a szomszédos régiókat.

        Előadó: Úr Málnássy, András
      • 83
        Doktrína végveszélyben? – A harci kutatás-mentés doktrínájának változása 1986 és 1996 között

        Az Egyesült Államok Fegyveres Erői, bár mindig is élen jártak a stratégiai, taktikai és technológiai fejlesztésekben, ám a haderőnemek közti koordinációt elősegítő törvényi keret csak 1986-ban jött létre. A Goldwater-Nichols törvény elfogadása után megindult a doktrinális háttér és a kézikönyvek egységesítése.
        Előadásomban azt vizsgálom, hogy a törvény elfogadása és a doktrinális egységesítés milyen hatással volt az Egyesült Államok Légierejének Pararescue alakulatira, illetve a harci kutatás-mentés elméleti és gyakorlati hátterére a törvény elfogadását követő tíz évben.

        Előadó: Úr Lengyel, Ádám (SZTE BTK TDI)
    • Gazdaság- és szervezéstudományok & Közigazgatás- és jogtudomány: III. Panel O-409

      O-409

      Oktatási Központ

      1083 Budapest, Üllői út 82.
      Szekcióelnök: Dr Pongrácz, Alex
      • 84
        A klasszikus jogállam és a posztmodern jogállam – A globalizáció hatásai a magyar jogrendszerre

        Az előadásomban a posztmodern jogállam sajátosságainak bemutatására törekszem. A eszmetörténeti bemutatás útján ismertetem azt jogfejlődést, illetve annak főbb állomásait, amelynek eredményeként a klasszikus jogállami eszme elterjedt Európa szerte. Ismertetem azt a tendenciát, amely az elmúlt évtizedben meghatározta az európai államok és az Unió közti viszonyrendszernek a változását a globalizáció és a nemzetállam relációban, amely a posztmodern jogállam kialakulásához vezetett. Végezetül ismertetem hazánk szerepét ebben a sokszor heves vitákat kiváltó helyzeteket előidéző folyamatban.

        Előadó: Varga, Márk (Nemezeti Közszolgálati Egyetem)
      • 85
        A nemzeti és európai identitás alakulás a jugoszláv utódállamokban

        Elmondhatjuk, hogy a nemzeti államhoz fűződő lojalitás előkerül a különféle örökségek, etnikai és vallási kollektív identitások jelenlétének összefüggésében. Amennyiben megvizsgáljuk, hogyan alakultak ki a 19. században a balkáni államok, akkor láthatjuk, hogy Jugoszlávia, mint korábbi multinacionális állam, miért nem volt sikeres a lojalitás kiépítésében. A regionális kommunista ideológia bukásával, visszahozta a korábbi, valláson és etnikumon alapuló kollektív identitások jelentőségét. Feladatunk annak vizsgálata, hogy ezek a kollektív identitások hogyan kapcsolódnak az európai identitáshoz.

        Előadó: Varga-Kocsicska, Aleksandra
      • 86
        A katonai igazgatás feladatrendszere a Magyar Honvédség különleges jogrendi személyi kiegészítésének vonatkozásában
        Előadó: Héregi, Erika
      • 87
        Fegyveres szervek saját hatáskörű beszerzési eljárásának büntetőjogi vetületei

        A rendelkezésemre álló idő alatt röviden beszélek arról, hogy milyen szervek érintettek a saját hatáskörű beszerzési eljárásban, majd a beszerzési eljárások fogalmáról szólok röviden, a jogszabályi hátterét felvázolva rátérek a beszerzési eljárás során jelentkező, tipikusan elkövethető büntetőjogi problémára: a korrupció fogalmára. Prezentációm során egyéb büntetőjogi vetületeit is felvázolom a témakör kapcsán, konkrét jogesetek segítségével. Az összegzésben a fő hangsúlyt arra helyezem miért is nevezik a büntetőjogot a jogrendszer szankciós zárkövének, és hogy ez "kő" milyen sokféle lehet.

        Előadó: Mirczik, Ádám (Miskolci Egyetem)
    • Graduális szekció: III. Panel O-415

      O-415

      Oktatási Központ

      1083 Budapest, Üllői út 82.
      Szekcióelnök: Ürmösné Dr. Simon, Gabriella
      • 88
        Pártfinanszírozás a Német Szövetségi Köztársaságban

        Előadásom középpontjában a német Párttörvény és a pártfinanszírozás elmúlt fél évszáda áll. Ennek megfelelően röviden ismertetem a törvényi szabályozást megelőző időszakot (1949-1967). Majd a politikai tevékenység általános finanszírozását kizáró, csupán a választási kampánykiadásokat finanszírozó rendszer (1967-1994) hiányosságainak részletezésére kerül sor. Végül rátérek a hatályos szabályozás alapjait megteremtő, a pártok „társadalmi beépültség fokával” arányos és az esélyegyenlőséget biztosító állami részfinanszírozás modelljének értékelő bemutatására.

        Előadó: Nagy, Milan
      • 89
        Jeremy Bentham válaszai a francia forradalomra

        Az előadást megalapozó kutatás témája Jeremy Bentham reakciói a nagy francia forradalom eseményeire, valamint eszméire. A célja választ keresni arra a kérdésre, vajon az angol filozófus hogyan reagált a Franciaországban lezajló eseményekre, és hozzáállása hogyan, milyen módokon változott a forradalom évei során, ahogy az események fokozatosan eszkalálódtak. Az előadás folyamán bemutatásra fog kerülni a kutatás témája, a kutatási módszertan. Ezt követően szó esik a nagy francia forradalom eseményeiről, Jeremy Bentham életéről.

        Előadó: Csibor , Ferenc (NKE ÁNTK hallgató)
      • 90
        Social Credit System - Social impact and security issues

        Csatolva küldöm az előadás magyar és angol nyelvű rezüméjét.

        Előadó: Lendvai , Tünde
      • 91
        A lakosságszám alakulása Gyomán és Endrődön az első világháborút követően

        Az első világháború következményeit vizsgálva kiemelkedő helyen kell említenünk a társadalomra és a demográfiai viszonyokra gyakorolt hatását. Az országos adatok mellett fontosnak tartom, azt, hogy ezek az adatok helyi szinten is részletesebben kerüljenek feltárásra. Az előadásomban az kívánom bemutatni, hogy a veszteségkutatás miként használhatóak fel a történeti demográfia elemzések során. Továbbá a Nagy Háborúnak milyen hatásai voltak helyi társadalomra és annak demográfiájára a két világháború közötti időszakban – teszem ezt két alföldi település Gyoma és Endrőd példáján keresztül.

        Előadó: Úr Dávid, Benjámin (SZTE BTK)
      • 92
        GDPR, avagy a képalkotás mumusa.

        Jelenleg elképesztő méreteket ölt az egy nap elkészített fotók darabszáma a világon. Azonban ezzel párhuzamban megdöbbentően kevesen vannak tisztában a képalkotás jogi
        kereteivel. Akár a magánfelhasználók, akár a professzionális képalkotó szakemberek
        tekintetében rengeteg hibát találhatunk. Kutatásomban szeretném megvizsgálni kérdőívek/interjúk által, hogy ma Magyarországon az emberek mennyire vannak tisztában azzal, mikor, mit, hogyan, milyen feltételekkel fotózhatnak le törvényesen és ezt utána miként dolgozhatják
        fel.

        Előadó: Baranyi, Ágnes (Hallgató - NKE)
      • 93
        A jogalkotással okozott kárért való felelősség vizsgálata
        Előadó: Kiss, Rebeka
    • International section: III. Section O-108

      O-108

      Oktatási Központ

      1083 Budapest, Üllői út 82.
      Szekcióelnök: Csizmazia, Gábor
      • 94
        Data on international migration in Turkey and its limitations

        Turkey, currently as a host country for approximately 4 million refugees, still has some issues about migration governance and migration data creation, which is needed to be improved if it is considered as a serious problem in near future. In this paper, data limitations and the reasons why the lack of current data collection system in the field of international migration in Turkey will be discussed. Before addressing this issue, the current immigration data and statistics in Turkey will be analysed.

        Előadó: Úr Aygün, Erhan (National University of Public Service)
      • 95
        Education Provision for Syrian Refugee Children in Jordan

        The Syrian conflict has created one of the largest and most complex humanitarian crises of our time. More than five million Syrian refugees fled the country in order to seek safety in the neighboring countries. As a result, there is high uncertainty about the education of one million Syrian children.This paper attempts to focus on primary school education provision for Syrian refugee children in Jordan and to contribute to the ongoing policy discussions among Jordanian government, donors, and UN agencies to enhance sustained quality educational provision for Syrian refugees in the country.

        Előadó: Kisasszony Majthoub, Ola
      • 96
        Organizational development and innovation in public service organizations dealing with migration management

        In my presentation, I am looking for an answer to the ways in which Migration Services are able to take advantage of innovation and organizational development opportunities. Considering the use of robotics and artificial intelligence. I focus on the organizations of the administration, the police and the army. There is a shortage of labor currently affecting the whole of Hungary, so solving this problem is of utmost importance in the case of the organization dealing with migration. Balancing expectations and development opportunities.

        Előadó: Szabó, László András (NKE Közigazgatás-tudományi Doktori Iskola)
      • 97
        Role of Economic Corridor: China-Mongolia-Russia in the Frame of Belt and Road Initiative

        In 2013 the Chinese government established the New Silk Road, namely, One Belt One Road Initiative that promotes a win-win strategy for all countries along the way. In 2016 the "Program of the establishment of the China-Mongolia-Russia Economic Corridor" was signed aiming at enhancing tripartite cooperation in various fields.

        Research refers to the previous author’s studies and answers the following questions: is this cooperation beneficial for Russia and Mongolia and what has been changed since it was launched?

        Keywords: New Silk Road, OBOR, Russia-Mongolia-China

        Előadó: Popova, Ekaterina (PhD student)
      • 98
        „Provided to all and denied to no one” - Does/did the unipolar world order have boundaries, or, should the definition of global public goods be revised?

        Being based on exclusion from resources, power relations need legitimacy for stability, which lies partly in fulfilling their reason for existence: providing security and conditions of prosperity as public goods. As a power relationship, world order also needs legitimacy, partly through global public goods. (Global) public goods are defined as „provided to all, denied to no one”. This definition is falsified in light of sanction regimes and a lack of consensus. Alternative definitions are proposed, based on availability and relevance to the power relationship, or, upon the processes of power.

        Előadó: Faust, Anita (Pécsi Tudományegyetem)
      • 99
        Climate Refugee Crisis
        Előadó: Mohamed, Abdouss
    • Rendészettudomány és Katasztrófavédelem: III. Panel O-123

      O-123

      Oktatási Központ

      1083 Budapest, Üllői út 82.
      Szekcióelnök: Dr Varga, János
      • 100
        A legutóbbi osztrák parlamenti választást tematizáló biztonsági tényezők és az eredmények értékelése

        Az előadás a nemzetközi sajtót is tematizáló legutóbbi osztrák választásokkal kíván foglalkozni. Az előadás ki tervez térni arra, hogy a résztvevő politikai pártok programjában milyen szerepet töltött be a biztonság, valamint ki tervez térni arra, hogy a létrejött eredmény mennyire van összhangban az előzetes várakozásokkal.

        This presentation will be concerned with the latest Austrian parlamental elections which appeared in the international press as well. I will also speak about the role of security in the programs of those political parties who participated in the election.

        Előadó: S, Attila (NKE-RDI)
      • 101
        Megbízhatósági vizsgálatok a bírósági ítéletek tükrében

        A rendészeti korrupció felderítésének nehézségei a kriminalisztikai eszközök folyamatos fejlesztését, sajátos eszközök alkalmazását teszik szükségessé. Hazánkban 2011-ben vezették be a megbízhatósági vizsgálatot a korrupt rendészeti dolgozók kiszűrésére. A jogintézmény alkalmazása sok vitát vált ki a szakemberek körében. Célom, hogy gyakorlati példák elemzésén keresztül mutassam be a megbízhatósági vizsgálatokkal kapcsolatos problémákat és javaslatot tegyek megoldásukra.

        Előadó: Veprik, Zita (CSMRFK)
      • 102
        A terrorizmus és a terrorizmus elleni küzdelem az Európai Unióban

        A terrorizmus és a terrorizmus elleni küzdelem az Európai Unióban

        Az előadás az Európai Unió jogi szabályozásában megjelenő terrorizmus szóhasználatot és fogalmakat egy másik szemszögből világítsa meg. Ennek érdekében rövid történeti áttekintést követően a terrorizmus és különféle változatainak sajátos csoportosítását adom meg. Majd nyelvészeti, tudományos és végül jogi megközelítésben értelmezem a terror, terrorizmus és ebből eredő fogalmak jelentését, eltérését az Európai Unió jogi aktusaiban, felvetve azok újraértelmezésének, újraszabályozásának szükségességét.

        Előadó: Pék, Richárd Tamás (NKE Rendészettudományi Doktori Iskola)
      • 103
        A veszélyeztetett állat-és növényfajok nemzetközi csempészetének jellemzői

        A veszélyeztetett állat- és növényfajok illegális kereskedelmének következtében a világon évente több ezer újabb faj fennmaradása kerül veszélybe, ennek ellenére sem nemzetközi, sem hazai szinten e tevékenységek nem kapnak kellő figyelmet sem a hatóságok, sem a közvélemény részéről. Prezentációmban az illegális kereskedelem jellemzőit, jogi hátterét, illetve kutatási eredményeimet mutatom be. Kijelenthető, hogy a téma nagyobb prioritást érdemel, valamint az illegális kereskedelem nem csupán az eredményes hatósági felderítésekkel szorítható vissza, hanem össztársadalmi fellépést igényel.

        Előadó: Zsigmond, Csaba (NKE RTK)
      • 104
        Műtárgylopások Magyarországon a Psyche Project tükrében

        Kutatásom során a Magyarországon történő kulturális javak lopását vizsgáltam. Célom az volt, hogy az illegális kereskedelem hazai „trendjeit” megállapítsam a Psyche Project keretében létrehozott adatbázisból. Ez az adatbázis a Carabinieri TPC és az Interpol kooperációjából jött létre, mely 944 tárgyat tartalmaz magyarországi lopások tekintetében. Az adatokból kiderült, hogy a lopások főként a határ mentén északon és Budapesten következtek be, valamint az, hogy a lakások az első számú célpontok ezen bűncselekmények során.

        Előadó: Lukács, Dalma